Mintha hétfő lenne, úgy érzem magam, pedig NINCS hétfő, szerda van és mégis ma kezdtük a sulit. Kellemes így, a hét horribilis első napjait otthon tölteni, távol mindenféle oktatási intézménytől. Az már csak szőrszálhasogatás, hogy az otthon száz vagy kétszázméterre van a sulitól. A mai nap filmbeillő volt, már csak az időjárás szempontjából is. A szürkén gomolygó, langyos, helyenként napfényes záporokat ígérő vastag, szürke és törhetetlen felhőréteg egész nap mosolygott rám. De a reggel...
A reggelem volt a szörnyű reggelek legszörnyűbbike, keserves arra ébredni a válogatott párnák között, ahogy a telefonod Liszt Ferenc szimfóniáját/darabját/tudjaabánathogymijét játssza rezegve, amitől mindig kútba üvölteni volna kedvem. Éreztem, hogy az arcom cserben hagy, petyhüdten roskad az arccsontom fölött és ő is legszívesebben máshol lenne. Az első ok, amiért nem akartam felkelni: álmos voltam. A többi okot nem sorolom fel, én távol állok mindenféle tényközléstől O.o
Suliba érkezve egyre jobb kedvem lett, az a kellemes-nosztalgikus, mosolygós-hervadt. Műelemző állapotom regge kilenctől körülbelül egyig tartott. Ez az állapot az, amikor csendben figyelem a többieket; rettentő tanulságos. Ilyenkor megtagadom magam, nem szólok, ha Koppány valakit ok nélkül bánt, csak figyelek és tanulok, jó érzéssel tölt el, hogy általában tudom, ki mit miért tesz. Ez az állapotom sokszor összefüggésben van a kialvatlanságommal, ugyanis fáradtan könnyebb inaktívnak és figyelmesnek lenni, mint hozni a hiperaktív megjátszott, de olyannyira megszokott énemet, hogy már kezdem magaménak érezni. Magyar óra után kószáltam két jelenséggel az utcákon, szaladtunk és nézelődtünk, langyos szél fújt, friss volt minden és nyugalmas, művészfilmbe illő utcarészletek jelennek meg ilyenkor, Soha máskor, amint megváltozik az időjárás, átalakulnak egyszerű, kopott épületekké.
Egy kövér, öregedő szürke galamb aludt az ablakom párkányán, fel volt fúvódva és gubbasztott. Talán beteg volt, nem félt tőlem, hosszú percekig szemeztünk. Én bizonyultam az erősebbnek, ahogy mindig, ő lemondóan becsukta a szemét, és aludt tovább, hát neki nem volt ennyire fontos. És enny ia történet, soha nem fogom látni többé ezt a madarat, valószínűleg ő tudja ezt és nem érdekli.
