Elképzelem a dobozomat. Duplafalú egyszeregy métres kartondobozt szigetelőszalaggal s magamat is beleképzelem. Nem vagyok ember; dobozember vagyok. Alakom moduláltsága eltűnik a dobozban, a lényem kitölti belülről. Levegőt veszek, érdeklődve tördelem a lábujjaimat. Monoton…
mert állott levegőés elegáns bajszok,s mert szóköz nincsen devan egybemosás, azthittem, több vagyok. ezthittem, és a porbatapostam s aláztamaz önelégülésragacsos mocsaránfulldokolva. szedjükössze s vigyázzunk rá érzékenyeksziklasziklaszikla
csönd és jazzillat kavarog. ülök s rettegek, a repedések falról röhögnek rám. mit is hittem én akkor? festett alakok táncoltak előttem a rengetegben, én meg bódultan követtem őket