A fajáncra borult és kihűlt az alkarja, őrjöngött a faburkolatú asztal mellett, amit rendkívül jó áron szerzett az Ikeában-tehetetlenség-könnyed emlékek borították el elméjét, felkúsztak, bukdácsolva a csigolyáin, hogy birtokba vegyék őt, ő pedig öklendezve lökte el magától őket, fájt neki és a lekopott francia manikűrjére nézett-visszavágyódás- és nem maradt már neki semmi, ült a fal tövében, a nevetséges csipkék között, amit még a nagyitól kapott, aki elhalálozott tizennyolc évvel azelőtt, ült s ringatózott. A filmekben ez így folytatódna: egy barátja hívása szakítja félbe sanyargását, a másik véglet: lepuffantja magát. Ez nem volt film és ő is tudta, de szerepelt, kicsit, magának. Aztán felállt, hogy elmenjen tejért, és senki nem látta többet-
2011.06.03. 07:40
t
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://legyenvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr492953373
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.